02
         

Hegyvidéki Önkormányzat

Szakköreink
Szakkörök

 

Bemutatkozik a néptánc szakkör


Néptánc csoportunk közel 10 éves múltra tekint vissza.. Az alsó tagozattól a szakiskoláig minden korosztály képviselteti magát benne. Javarészt lányok, de fiúk is szívesen vesznek részt benne.


 

Ismerünk már nagyon sok népi gyermekjátékot, ugrós táncokat, de mindig bővül repertoárunk.


A tánc komplex módon fejleszti a ritmus-, egyensúlyérzéket, a figyelmet, hallási figyelmet, együttműködési készséget, önfegyelmet - teszi mindezt játékos keretek között.


A gyerekek nagy örömére szolgál, mikor felölthetik a táncos ruhákat, karaktercipőket, és megmutathatják magukat a nagyvilágnak. Erre sok lehetőségünk adódott az elmútl években.


2009/2010-es tanévben debütáltunk a Kulturális Fesztiválon a Hegyhát úton, szerepeltünk a 2010/2011-es tanév évnyitóján, a március 15-i ünnepélyen, az Kulturális Fesztiválon., az iskolai ballágáson, jóékonysági rendezvényen is. 2017-ben és 2018-ban is részt vettünk a Hegyvidéki Néptánctalálkozón, ahol elismerően nyilatkoztak teljestítményünkről.


Orosz Diána
néptánc oktató
néptánc szakkör
vezetője

Néptánctalálkozó

 

Kézművesség foglalkozás-kreatív szakkör

2005 óta működik iskolánkban a fejlesztésnek ez a formája.

Célunk, hogy a gyermekek állapotát kedvezően befolyásoljuk a tevékenységek segítségével. Fontos szempont a manuális képességek fejlesztése az egyéni képességi szintnek megfelelően. A kézműves foglakozásokon lehetőség nyílik rajzolni, festeni, gyurmázni, agyagozni, ráérősen, kedvvel alkotni.


Linter Tamás
foglalkozás-vezető


Sportkör

 

Az Iskolai Sportkör Vándor Turista Szakosztályának életéről


Az Iskolai Sportkör Vándor Turista Szakosztálya 1982-ben alakult meg. Az Orbánhegyi Vándorok a jövő tanévben ünneplik fennállásuk 30. évfordulóját. Ez idő alatt diákjaink számtalan élményekben gazdag természetjáró eseményeken, kirándulásokon, túrákon, táborokon vettek részt.


FIsportkor

A Vándor Turista Szakosztály programja szervesen kapcsolódik az iskola pedagógiai elképzeléseihez. Célkitűzéseit áthatja az ŐKO iskolai szemlélet: átadva tanítványainknak a természet szeretetének jó érzését, nevelve a természeti értékek tiszteletére, megbecsülésére.


A természetjárás olyan közösségi élmény, amelyben számtalan lehetőség nyílik a társak megismerésére, elfogadására, megbecsülésére. A Sportkör életében részt vevő diákok sokkal oldottabban tudnak közösségben viselkedni, bátrabban veszik fel a kapcsolatot idegenekkel, talpraesettebben oldanak meg feladatokat, önállóbbak, kezdeményezőbbek.


Az eltelt közel 3 évtized alatt a Turista Szakosztály életébe nagyon sok tanulónk bekapcsolódott. A túrákon részt vettek testvérek, szülők, barátok a tantestület tagjai.


Kihasználva iskolánk kedvező földrajzi helyzetét túráink jó része a budai hegyekbe vezet. Szerencsénk van, mivel a Hegyvidék földtörténeti értékek, növényritkaságok feltalálási helye, barlangok, források és jelentős történelmi emlékek gazdag tárháza.


Megkedveltük a természetjárás sportosabb formáját a teljesítménytúrázást is. Minden évben ott vagyunk a „Fekete István Emléktúrán”, örömmel veszünk részt a ”Barangoló Hegyvidék” helyismereti túrán és a „Gyertek ki a Vadasparkba!” kiránduláson.


A spotkör tagjai szeretettel várják az érdeklődő, túráinkra csatlakozni szándékozókat!


A túrakör jelenlegi vezetője:

Béres József